Jónap Rita készített velem egy interjút a Fülesbagoly című rejtvénymagazin számára; a júniusi lapszámban jelent volna meg. azonban a lap hirtelen megszűnt; olyannyira hirtelen, hogy már a júniusi szám sem jelenik meg. Így az interjú sem – legalábbis nyomtatásban nem. Csak itt, a weboldalon – emlékeztetve egyúttal egy húszéves magazinra is.
Amikor utoljára láttam, így festett a szöveg:
„Süveges Gergő a legnagyobb király” – hirdették az internetes portálok a választások első fordulója után. A műsorvezető rendkívül talpraesetten kerekedett felül a nehézségeken, humorral, iróniával fűszerezte a tőle megszokott precizitást. A 33 éves fiatalember elismert tévés, szerkesztő és publicista, mégis életében első helyen a család áll, felesége és négy gyermeke.
Az interjú helyszíne Gergő legnagyobb lányának iskolája. Amíg Borka táncórán van, a nagycsaládos életről, az apaságról, a család és a munka egyensúlyáról beszélgetünk.
A te munkád komoly stresszel, felfokozott indulatokkal jár. Könnyen megy a váltás, amikor hazaérsz?
Igen. Amikor kilépek a stúdióból, többnyire felhívom a feleségem, és egyeztetjük a további teendőket; mit kell hazafelé vásárolni, elintézni. Szerintem ez döntően személyiségtípus kérdése. Nem azt mondom, hogy külön tudom választani, bennem egész egyszerűen külön válik a két dolog. A másik kérdés az, hogy mit értünk stressz alatt. Én sokkal inkább kihívásként élem meg a munkámat, kíváncsian nézek minden feladat elé. Egy új műsor, egy újfajta feladat persze mindig nagyobb izgalom, de ez idővel elül.
Tovább a folytatáshoz…
Beküldve a Fülesbagoly, Hírek, család, interjú, tévé, választás 2010 kategóriába
Szűkebb otthonom, a 22. kerület önkormányzati lapjában, a Városházi Híradóban jelent meg interjú Dobos Csilla tollából.
Amikor utoljára láttam, így festett a szöveg:
Új szerepben a műsorvezető!
A képernyőről nagyon sokan ismerik Süveges Gergőt, aki új arculatot kölcsönzött az mtv új reggeli műsorának, s aki felül tudott emelkedni az első választási forduló televíziós nehézségein. Sok tapasztalt kollégájának ez megoldhatatlan feladat volt, rajta észre sem lehetett venni, hogy egész másra készült, mint amivel szembesült a választási hosszabbítás idején. A kerületben kevesen tudják, hogy már négy éve itt él Budafokon, jól ismeri mindennapjainkat, s természetesen itt is szavazott.
Tudom, hogy eddig is részt vett a választási műsorok készítésében, de most Ön volt a választási műsor vezetője. Hogyan érezte magát az új szerepben?
Tovább a folytatáshoz…
Beküldve a Hírek, Városházi Híradó, interjú, tévé, választás 2010 kategóriába
A Születés hete kapcsán lassan belátom, hogy nem tudunk elszakadni a “család=gyerek” axiómától (előzmények 2007-ből ITT, 2008-ból ITT).
Úgyhogy másfelől közelítve, de azért mégis a témához kapcsolódóan jelent meg hosszú idő után a legfrissebb Apa-kép-írás (127.), amely ITT letölthető, ITT pedig eredeti helyén olvasható.
Beküldve a Apa-kép-írás, Hírek, Születés Hete, publikáció kategóriába
A nagylány hétéves lett. Lapozás után pici képes visszatekintés következik – hét évre, nyolc képben.
Tovább a folytatáshoz…
Beküldve a Hírek, család, képek kategóriába
A választási műsorról egyelőre EZT találtam.
Beküldve a Hírek, tévé, választás 2010 kategóriába
Beküldve a Hírek, tévé, választás 2010 kategóriába
2010. április 22-én jelent meg a HOT! Magazinban Ábel Veronika interjúja. A lap állítólag a „legforróbb sztártitkokról” szól, hát érdemes kapaszkodni.
ITT a megjelent verzió; amikor utoljára láttam, így festett a szöveg:
Süveges Gergő, a Magyar Televízió műsorvezetője
„Első a feleségem, a négy gyerekem, s csak második a hivatás!”
Nincs televíziója otthon
Gondolták volna, hogy az a 33 éves fiatal férfi, aki a köztelevízió 2010-es választási műsorának, a Híradónak és a Ma reggelnek is műsorvezetője, nem frissen végzett egyetemista, hanem négygyerekes családapa?
Ráadásul halálosan komolyan is veszi szülői szerepét, olyannyira, hogy azt sem bánja, ha szakmai előmenetele emiatt kissé lassúbb, mint azoké, akik mindent alárendelnek a karriernek.
Tovább a folytatáshoz…
Beküldve a Hírek, interjú kategóriába
Szombat reggelenként az Európa Magyarországon című műsor szól majd arról, hogy mi történik az Európai Parlamentben, miként működik az Európai Bizottság – és hogy mindez hogyan csapódik le Magyarországon.
Első adás: 2010. április 17., 8.10, m1
Beküldve a Európa Magyarországon, Hírek, tévé kategóriába
ITT a teljes szózuhatag, alant pedig néhány szemelvény a vasárnap éjszaka terméséből (forrás).
A második fordulós eredményeket mikor tudjuk meg? Ha az OVB-n múlik akkor, amikor először összeül az új Parlament.
Az OVB-ben direkte olyan lassan besszélnek, hogy azzal is húzzák az időt.
Az OVB-t váratlanul érte, hogy ma lesz a szavazás. Mint a közterületfenntartókat télen a hó.
OVB döntési idő: 3 óra 20 perc, Prága – Budapest repülési idő: 1 óra 5 perc, 10000 tag Facebook csoportban: 50 perc
OVB, én így szeretlek!
Mostantól új ige van: elovébézte.
Szavazás’10 jegyek vehetők nálam, hazamenős és ottalvós. Zuglóiaknak kedvezmény, welcome drinknek mikrózott tea!
A 2010-es választásokat az OVB elveszítette.
Hogyan akadályozd meg egymagad a kormányalakítást? Menj be a fülkébe és ne gyere ki 4 évig.
Orbán Viktor szerint ma egy új országban ébredünk. Az időjárásból kiindulva ez Anglia.
A Bocskai söröző ma este aranykorát éli.
Süveges Gergő: éjfélre az OVB kivételével mindenki tudni fogja az eredményt
Miért kellett nekem olyan korán elmenni szavazni? Ha így haladunk, el fog évülni.
Beküldve a Hírek, találtam, választás 2010 kategóriába
ETTŐL természetesen elhatárolódom. De azért jól esik…
EZ IS is jól esik.
És EZ SEM UTOLSÓ.
EZ IS KEDVES.
EZ nem esik annyira jól, de azért elfogadom – és közzé is teszem.
Aztán – no nézzenek oda – van ILYEN is, meg ILYEN is, meg ILYEN is. Egyiket sem én csináltam, becsszó…
Beküldve a Hírek, találtam, választás 2010 kategóriába