Igen. Ígérem. Elfogadom. Ígérem

Új Ember, 2005. augusztus 7.

Igen. Ígérem. Elfogadom. Ígérem

Ha már az elmúlt két alkalommal úgyis szóba kerültek a nyári esküvők, maradjunk még egy rövid gondolat erejéig ennél a témánál.

Míg ismerőseink, barátaink esküvőin állunk a templomban, emlékeinket rendezgetjük, s hallgatjuk a szertartás ismétlődő szavait. Hallgatjuk, de vajon meghalljuk-e őket valóban?

Négy kérdés, négy válasz hangzik el. Akarod-e? Ígéred-e, hogy szeretni fogod? Elfogadod-e a gyermekeket? Ígéred-e, hogy keresztényként neveled őket? S bár már a vatikáni zsinat egyértelművé tette, hogy a család egy férfi és egy nő életre szóló közösségeként is teljes, a négy esküvői kérdésből kettő mégis a gyermekekre vonatkozik. Az ígéretek fele. S jól is van ez így: mindenki természetesnek veszi, hogy a házasságkötés után a család gyermekekkel bővülhet.

Csak egy valamit vagyunk hajlamosak elfelejteni: mindez egyáltalán nem magától értetődő. Hány és hány olyan fiatal házaspár van, akik alig várják, hogy végre elfogadhassák s ígéretükhöz híven nevelhessék; akik imádkoznak és böjtölnek; gyötrődnek és az Úrra bízzák; s akik mögött egyre több esztendőnyi házasság áll – gyermek azonban egy sem.

Van olyan jegyesoktatás, amely megpróbál felkészíteni a csalódásra? Arra az esetre, ha mégsem születne gyermek a házasság után? Márpedig statisztikailag is kimutatható, hogy a párok jelentős hányada – nagyjából negyede! – gyermektelen. S nem önként vállalt gyermektelenség ez: kényszerű, kínzó kettesben maradás.

A kérdésben – „Elfogadod-e a gyermekeket, akikkel Isten megajándékozza házasságotokat?” – kimondatlanul sok más kérdés is benne feszül. Egyszer talán érdemes megfogalmazni ezeket is.

Hálát fogsz-e adni külön-külön minden gyermekedért nap mint nap? Ugye tudod, hogy nem jussaid, hanem – ahogyan a kérdés fogalmaz – Isten ajándékai ők számodra? Tudatában vagy-e annak, hogy nem magától értetődő járandóság, nem a világ legtermészetesebb állapota, ha gyermekeid lehetnek? Gondolsz-e arra néha, hogy más családok micsoda kínzó gyötrelemben élnek, mert nem lehet gyermekük? S tovább: elfogadod-e, ha Isten nem ajándékozza meg gyermekekkel házasságotokat? Képes leszel-e elviselni zúgolódás nélkül? S tisztelni fogod-e Isten alkotását akkor is, ha modern, ám az életet hűtlenül kezelő praktikákkal akarnak segíteni gyermektelenségeteken?

Nyár van, esküvők ideje. A templomok hátsó traktusában gyermekzsivaj, az oltár előtt épp az új asszonyra kérik Isten áldását, hogy termékeny szőlőtő és jó anya lehessen. Adja Isten, hogy anyává váljon, aki anyának született. S adja Isten, hogy – az elfogadás kegyelmével megerősítve – az is megtalálja az útját, aki nem ringathatja saját szülöttjét.

Minden vélemény számít!