Már?!

Új Ember, 2004. november 14.

Már?!

A minap az egyik bevásárlócsarnok végeláthatatlan sorai között toltam a kocsimat (eldobható műanyag poharat kerestem, s a hangár túlsó végén, nagyjából egy kilométer gyaloglás után igyekezetemet siker koronázta), amikor – már elhagyva a mélyhűtött zöldségeket, átvágva a leárazott pulóverek tömkelegén, a gazdaságos szélvédőmosókon is túl, ámde a társasjátékok és akciós DVD-k vidékén még jócskán innen – ismerős dallam ütötte meg a fülem.

„Dicsőség mennyben az Istennek… az angyali seregek vígan így énekelnek… békesség földön az embernek… kit az igaz szeretet a kis Jézushoz vezet…”

Megtorpantam. Már?! Hiszen alig hagytuk még magunk mögött halottak napját, máris a Születést ünnepeltetik velünk? S valóban: két teljes polcsoron álldogáltak egyrészt a különböző rendű, rangú, színű, formájú, méretű és árú Mikulások, másrészt színes kavalkádban a most olcsó karácsonyfadíszek, gazdaságos betlehemek, kettőt fizet-hármat kap csillagszórók, jutányos és színes szaloncukrok, s ki tudja még, mi minden tarkaság. Úgy éreztem magam, mint aki bolondok házába került, és Napóleonnal és Julius Caesarral beszéli meg a magyar-osztrák kiegyezés hátulütőit. Odakint húszfokos meleg, a mécsesek még ki sem hunytak a temetőkben, itt meg szól a karácsonyi csengettyű. Őrület.

Továbbsiettem, mindegy, hová, csak mielőbb el innen. Távolodóban még hallottam, hogy váltott a karácsonyi wurlitzer, akkor már a „Pásztorok, pásztorok örvendezve…” volt műsoron. Pásztort ugyan egyet sem láttam, viszont annál több zilált, idegesen ide-oda pillantgató embert, akik Betlehem helyett a pénztárak előtt kígyózó sorokhoz cikáztak roskadozó kocsijaikkal. Békesség földön az embernek – gondoltam magamban, mert úgy tűnt, ebből van a legnagyobb hiány. Komótosan sétáltam magam is egy pénztár felé, s ahogy halkult mögöttem az anakronisztikus karácsonyi lárma, a kereskedelem gátlástalan tiszteletlenségén morfondíroztam: megváltásunk egyik nagy titka így válik hát szent sziruppá, hangulatos aláfestő elemmé a haszon hódolóinak kezében.

Bevásárolni mindannyian járunk. Azok is, akiknek van némi fogalmuk arról, valójában kicsoda is a Kisded, „ki váltságot hozott az embernek”. Azok is, akik számára a karácsony elsősorban nem hangulat, nem esztelen költekezés, nem bejgli és nem csillagszóró.

Csak nehogy a mindent túlharsogó gazdaságos dicsőségezés meg pásztorokozás teljesen betöltse a mi fülünket is. Ugye a hangzavar ellenére sem szalasztjuk el a Pillanatot? Ugye mi azért meghalljuk, amikor valóban felsír a Gyermek?

Minden vélemény számít!