Varázslatos pálmaágak

Új Ember, 2005. március 20.

Varázslatos pálmaágak

„Ti mind egyéniségek vagytok!” – így a szónok. „Mi mind egyéniségek vagyunk!” – bólogat egy ritmusban a szájtáti tömeg. „Nem, én nem…” – szól egy bátortalan, cérnavékony hang. „Jó, akkor te nem…” – hagyja rá a szószóló – egy majd’ harmincéves, szatirikus filmben.

Igen, valami efféle történhetett kétezer évvel ezelőtt, Jeruzsálemben is. Elkezdődött a suttogás: „Jön! Jön!” „Kicsoda?” „Hát nem ismered?” „Kit kellene ismernem?” „A csodatévőt!” „Kicsodát?” „Názáretinek mondják. Nagy mágus hírében áll!” „Én mást hallottam róla: azt mondták, a szeretetről beszél.” „Szeretetről? Tőlem beszélhet, amiről akar: a lényeg, hogy varázsló. Egyszer eltüntetett egy egész sertéskondát, máskor meg tizenkét kosárnyi kenyeret varázsolt. Azt mondják, gyógyítani is tud.” „És most idejön? Éppen hozzánk?” „Persze, gyere, nézzük meg, hátha nekünk is varázsol valamit! Hozzál te is egy pálmaágat!” „Azt meg minek?” „Mert ha lengeted a pálmaágat, hamarabb fog rajtad a bűbáj. Talán még az erszényed is megtelik. A sógorom mondta, ő meg csak tudja: a múltkori csodatévővel személyesen találkozott! Mindjárt itt lesz, gyere, menjünk már!”

És mennek. És hisznek… Vajon miben hisznek? Gyors gyógyulásban, rakott asztalok melletti karcsúságban, szenvedés nélküli életben, forradalmian új lúdtalpmulasztásban, fájdalommentes foghúzásban, könnyű pénzszerzésben. És hisznek a szóbeszédben, hisznek az állítólagos újdonságban – hisznek a józan ésszel hihetetlenben.

Mind egyéniségek. Mind bölcsek, mind megfontoltak – mind becsapottak. A kiábrándulás néhány nap alatt bekövetkezik. Hiszen akik csak a saját testsúlyukig, a saját ragyás arcbőrükig, a saját szakadt sarujukig látnak, soha nem veszik észre a valódi gyógyulás lehetőségét. „Becsapott” – sziszegik vöröslő dühvel, s nem látják, hogy valami sokkal nagyobb mellett mennek el észrevétlenül. „Becsapott a sarlatán! Nemhogy nem gyógyított meg, még a pálmaágam is elszáradt. Pedig hogy lengettem! Majd kiszakadt a karom!”

S öt nap múltán, amikor dönteni kell, az apró mérgek egy lánggá olvadnak össze. „Téged is becsapott?” „Neked is hazudott?” „Minek jön ide az ilyen!” „Szélhámos!” „Svihák!” „Csaló!” „Gazember!” „Keresztre vele!” „Feszítsd meg!”

Mind egyéniségnek mondják magukat. Gondolkodó, önálló véleményt alkotó, mások befolyásától, a tömeg hisztériájától független egyéniségnek. Akárcsak én, te, Ön, kedves Olvasó. S a büszke egyéniségek a következő pénteken egy ritmusban zúgják: „Barabás! Barabás!”

Mi mind egyéniségek vagyunk? Csak a csordaszellem önteltségétől ments meg, Uram; az egyéniségemmel elbánok magam is…

Minden vélemény számít!