C-dúr az életünk?

Új Ember, 2007. július 22.

C-dúr az életünk?

Az ember töri a fejét, hogy valami frappánsat találjon ki. Valami olyasmit, amit mások biztosan nem mondanak. Valami emlékezeteset, meglepőt, hosszantartót. Így töprengtem én is egy születésnapra készülődve. Bújtam az idézetes könyveket, sorjáztak szemem előtt a bölcsességek. Mígnem egyszer csak szemem elé került a következő jókívánság: „Életed legyen olyan, mint a C-dúr: ne legyen benne kereszt.” Hű, megvan! Az illető amúgy is zenével foglalkozik, a mondat pompás, már róttam is az ajándékkísérő kártyára. Dátumot kanyarítottam rá, aláírást, s becsúsztattam az ajándék csomagolásának résébe. Kész.

Elégedetten gondoltam művemre, a telitalálatra. A mondat folyamatosan forgott bennem. Eltelt egy nap, eltelt kettő. S az elégedettséget szép lassan felváltotta a kétely. Valóban jó mondat ez? Az biztos, hogy jókívánság, de vajon tényleg jó kívánság?

Rájöttem, lehetetlent kívánok. Mint amikor hatvanadik születésnapon azt mondja valaki az ünnepeltnek: kívánok még legalább ugyanennyit. Vajon érdemes olyasmit kívánni, ami úgysem valósulhat meg? Vajon szabad kegyes, ám átgondolatlan illúziókat kelteni, csak a jó hangzás miatt?

Nincs kereszt nélküli élet. Helyesebben: kereszt nélkül nincs élet. Kisebbet vagy nagyobbat, de keresztet mindenki hordoz. Az emberiség közös megsebzettségét mindenki szenvedi.

Aztán eszembe jutott a példázatos történet: vándorunk nehéznek találja keresztjét, amely hosszú útján mindvégig a vállát nyomja. Kapja a fűrészt, lemetsz belőle egy darabot. S így tesz még kétszer-háromszor: amikor már nagyon nyomja a vállát a súly, mindig levág a kereszt szárából tíz-húsz centit. Ám amikor útja szakadékon vinne át, rádöbben: ha képes lett volna hordozni a terhet, most a kereszten mint a mélység fölött ívelő pallón kelhetne át. A megrövidített szár azonban semmire sem alkalmas. Az utazó – igaz, olykor gyorsabban haladhat – célját soha el nem érheti.

Igen, a könnyebb rész választása nem biztos, hogy azonos a jobbik rész választásával. Illetve – ahogy a vasárnap evangéliuma visszhangzik bennem: a jobbik részt választani, Jézus lábánál üldögélni a látszat ellenére nem is olyan könnyű. Talán sokkal könnyebb sürgölődésbe menekülni, mint szembesülni – Vele és önmagammal.

Mire idáig jutottam a gondolkodásban, már újra a kezemben volt a megírt ajándékkísérő. Két darabban. És már csak egyetlen kérdés motoszkált bennem: honnan szerezzek záros határidőn belül új kártyát. Amelyre ráírom: „Életünk olyan, mint a Cisz-dúr: tele keresztekkel. Kívánom, hogy tudd őket derűs harmóniában hordozni”…

Minden vélemény számít!