20090815 Püspökszentlászló, jubileum

2009. augusztus 15., Püspökszentlászló:
az Életrendezés Háza 15 éves;
Nemesszeghy Ervin atya aranymiséje és 80. születésnapja;
a magyar jezsuita rendtartomány 100 éve független

Ahogy a számokat nézem – 15, 50, 80, 100 -, azon gondolkodom, milyen rövid és milyen szelektív az emberi emlékezet. Azt biztosan tudom, hogy amikor először jártam Püspökszentlászlón, akkor még nem lelkigyakorlatozni jöttem, hanem a kisközösségünk nyári túrája vezetett át ezen a környéken. Arra viszont már nem emlékszem, hogy ez 1995-ben vagy 1996-ban történt. De talán nem is ez a fontos.

A fontos az, hogy majdnem itt voltam a kezdeti lépéseknél… és ez az időszak bizonyos értelemben az én kezdeti lépéseimet is jelentette.

Akkor kezdtem gimnáziumba járni. Akkor kamaszodtam. Akkor dőlt el igazából, hogy milyen utat választok. Tudatosan döntök-e amellett, amire addig a szüleim igyekeztek nevelni, vagyis tudatosan döntök-e az Isten mellett; vagy szintén tudatosan egészen máshová kezdek tartozni. Igen, az az időszak a hitem fejlődésének meghatározó ideje volt. És akkor, innen több száz kilométerre, Budapesten, beszippantott egy kisközösség, és ezzel eldőlt, hogy a valahová tartozni akarás célt talált. És hálás vagyok annak a ma már nem létező közösségnek, hogy akkor, kamaszként, oda tartozhattam.

Velük, ezzel a közösséggel keveredtünk ide, Püspökszentlászlóra az egyik nyáron. És ez volt a második nagy lépés a hitem útján. Mert a valahová tartozást megadta a közösség. De a haladás irányának megtalálásához a jezsuiták segítettek hozzá. Persze mások is. Otthoni hittanárom. Közösségvezetők. Papok. De előbb-utóbb többükről kiderült, hogy valahogyan kapcsolódnak a jezsuitákhoz.

Szóval először csak átutazóban voltam itt, Püspökszentlászlón, aztán a következő nyáron már lelkigyakorlatozóként. És megismertem Jenő atyát, és Hofher Józsit, és Lukács Janót, és Forrai Tamást, és aztán már nem tudtam nem jönni nyaranta.

Mit tanultam tőlük? Mit kaptam ezek alatt az évek alatt? Tulajdonképpen csupa apróságot.

Például azt, hogy lehet fél órán keresztül ülni, és nem csinálni semmit. Szembenézni egy csigával.

Aztán azt, hogy lehet olvasni a Bibliát. És lehet egyetlen mondat vagy egyetlen szó fölött üldögélni egy órácskát.

Aztán azt, hogy a Szentírás szereplői akár én is lehetek. És egészen mást mutat meg magából a példabeszéd, ha Jézus, és ha a tanítvány helyzetébe gondolom bele magamat.

Aztán azt, hogy lehet behunyt szemmel ülni és nem gondolni semmire. Azt, hogy van csend a világon. Van csend kívül és van csend belül.

Tényleg csupa apróságot. Tényleg apróságot?

Mégis inkább azt hiszem, hogy csupa alapvető, életmeghatározó dolgot.

Mert a csigával szemezés valójában azt jelenti, hogy képes lehetek rácsodálkozni a teremtett világra, és benne meglátni az Isten szándékát.

A Biblia egyetlen szava fölött elmélkedni valójában azt jelenti, hogy képes lehetek megérinteni és megérteni az Isten akaratát.

A Bibliát más és más nézőpontból olvasni, átelmélkedni valójában azt jelenti, hogy képes lehetek a saját életemre fordítani az Isten szavát, és magamat olvasni a sugalmazott sorokban.

És végül a behunyt szemmel csendben lenni valójában azt jelenti, hogy képes lehetek meghallani és elfogadni az igazi küldetésemet, képes lehetek felismerni az igazi hivatásomat.

Szóval mit is kaptam én a jezsuitáktól, mit kaptam Vácz Jenő atyától, mit kaptam az Életrendezés Házától? Lehet, hogy túlzónak tűnik, de mégis igaz: mindebből élek a mai napig. Erre támaszkodunk a feleségemmel, mindezen alapul a közös életünk és a hitéletünk.

És ma, amikor már négy gyerekkel jövünk, és a külső csendet egyre nehezebb megteremteni, akkor is jól esik visszaemlékezni és jól esik új elhatározásokat tenni.

Mert amikor átbukkanunk a helységnévtábla melletti dombon, mindig valami nagy várakozás és vágyakozás fog el. Mert ha valahol, valamikor, akkor itt, az Életrendezés Házában tényleg közel éreztem magam az Istenhez.

Örülök a folytonosságnak. A bennem lévőnek is, meg a Ház életében lévőnek is. Örülök annak, hogy az ÉH építésére 15 éve engedélyt adó tartományfőnök, Ervin atya, ma a Ház lelki vezetője. És örülök annak, hogy itt ünnepelheti a saját évfordulóját.

És örülök annak, hogy majdnem itt voltam a kezdeteknél, és itt vagyok azóta is.

És örülök annak, hogy ma együtt ünnepeljük a jezsuita rendet, a rend egyik meghatározó tagját, és a munkájuk egyik különösen szép, zamatos és vitamindús gyümölcsét.

2001-ben, majdnem napra pontosan nyolc évvel ezelőtt készítettem egy hosszú, több mint kétórás interjút Vácz Jenő atyával. A szerkesztett változat akkor nyomtatásban jelent meg, a hangfelvétel azonban még nem volt szélesebb körben hallható. Ennek az interjúnak néhány percét hoztam magammal, éppen azért, mert ebben a részben Jenő atya egyrészt a jezsuitákhoz fűződő kapcsolatáról, másrészt pedig az Életrendezés Házáról beszél.

Minden vélemény számít!