Szűkebb otthonom, a 22. kerület önkormányzati lapjában, a Városházi Híradóban jelent meg interjú Dobos Csilla tollából.
Amikor utoljára láttam, így festett a szöveg:
Új szerepben a műsorvezető!
A képernyőről nagyon sokan ismerik Süveges Gergőt, aki új arculatot kölcsönzött az mtv új reggeli műsorának, s aki felül tudott emelkedni az első választási forduló televíziós nehézségein. Sok tapasztalt kollégájának ez megoldhatatlan feladat volt, rajta észre sem lehetett venni, hogy egész másra készült, mint amivel szembesült a választási hosszabbítás idején. A kerületben kevesen tudják, hogy már négy éve itt él Budafokon, jól ismeri mindennapjainkat, s természetesen itt is szavazott.
Tudom, hogy eddig is részt vett a választási műsorok készítésében, de most Ön volt a választási műsor vezetője. Hogyan érezte magát az új szerepben?
Vannak műsorok, amelyek pontosan tervezhetőek. Mások félig tervezhetőek. És vannak olyanok is, amelyeknek az első fél órája tervezhető, ám hogy utána mi következik, azt senki meg nem tudja mondani előre. Felkészülni a váratlanra; késznek lenni a rögtönzésre; ébernek lenni minden pillanatban; előre gondolkodni négy-öt lépéssel: nagyjából ezek a feladatai a választási műsor vezetőjének. Van köztük olyan, amelyiket meg tudtam oldani…
Mekkora szakmai kihívás volt ez?
Az egyik legnagyobb, amely eddig ért. Nyilván egészen más benne lenni egy műsorban, a számítógépek mögül követni a folyamatot, időnként bekapcsolódni- és egészen más „karmesternek” lenni.
Hogyan készült erre?
Sok olvasással; sok és sokféle adatbázis átböngészésével és készítésével; a választási rendszer megtanulásával; nagy-nagy kíváncsisággal – és mindenekfelett: nem egyedül. Örülök, hogy hárman voltunk az asztal körül: Török Gábor és Giró-Szász András remek partnernek bizonyult. Nem mintha ez meglepett volna persze…
Mi a véleménye a választások első fordulóján történtekről?
A magánvéleményemnél talán fontosabb, hogy előállt egy helyzet, amelyre ilyen mélységig senki nem volt felkészülve. Mégis: a sokat szidott Magyar Televízió a versenytársak többségétől eltérően kitartott, műsort készített; és talán az utóbbi időszakban példa nélküli elismerést váltott ki a nézőkből. Ez az, ami igazán fontos.
Hogyan élte meg, hogyan kezelte a rendkívüli helyzetet?
Igazság szerint az első ijedtség után élveztem. Remek érzés volt, hogy szabadok vagyunk: szóval tartjuk egymást és a nézőket, ameddig bírjuk; és ha kifogyunk a szuszból, akkor sem dől össze a világ – hiszen a televíziók többsége már jóval korábban kifogyott belőle. Egészen felszabadító érzés volt interaktív televízióvá válni, hiszen a blogokon, kommenteken keresztül gyakorlatilag folyamatos kapcsolatban voltak velünk a nézők – és nem csak mi a nézőkkel. Remek volt!
Milyen tervei vannak a jövőben televíziósként?
Formálódik néhány gondolat, de ha továbbra is híradósként és a Ma reggel műsorvezetőjeként látom magam a jövőben, az is örömmel tölt el.
Mióta él a kerületben?
2006 nyarán készült el az a kétcsaládos ház, amelyben lakunk.
Hogy érzi itt magát?
Leginkább azt szeretem Budafokban, hogy ha nem muszáj, egyáltalán nem kell bemennünk a város belsejébe. Minden, ami fontos, itt helyben, öt-tíz perc alatt elérhető. Ráadásul a mi környékünk nagyon békés, a zsákutca nyugalmát nem szívesen cserélném el semmiféle nyüzsgésre.
Hogyan látja a kerület helyzetét?
Mint mindenki: a saját ablakán keresztül. Öt évet vártunk rá, de a múlt nyáron végre aszfalt került a mi utcánkra is. Vannak tehát jó hírek…
Dobos Csilla