Interjú megyei napilapokban

2009. december 21-én jelenik meg Donászi Franciska interjúja a Napló, a Vas Népe, a Zalai Hírlap, a Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér Megyei Hírlap Életmódi mellékletében.
Eredeti környezetében ITT látható; amikor utoljára láttam, így festett a szöveg:

Az ünnep nem az ajándékokról szól

Süveges Gergőéknél szorgos angyalok időben feldíszítik a karácsonyfát, így a családnak jut ideje az ünnepi előkészületekre december 24-én. A Magyar Televízió műsorvezetője és felesége négy kisgyereket nevel, akikkel igyekeznek nem csak karácsonykor tartalmasan együtt lenni.

Hogyan emlékszik vissza a gyerekkori karácsonyokra?

Kiskoromban a nagyszüleimnél gyűlt össze az egész nagy család. A lakásuk több mint három méter belmagasságú volt, ahol természetesen plafonig ért a karácsonyfa. Hagyomány volt, hogy a fát már 23-án feldíszítették az angyalok, és 24-én a gyerekeknek nem volt szabad bemenni a nappaliba. Amikor aztán szenteste kitárult az ajtó, az tényleg maga volt a csoda. Később persze már nekem is szabad volt bemenni a szobába gyertyagyújtás előtt, de amikor átmentem a nappalin elfordítottam a fejem, hogy ne rontsam el a meglepetést. Próbáltam a csodát megőrizni.

Felnőttként hogyan alakították ki a saját karácsonyi szokásaikat a feleségével?

A készülődés nálunk is 23-án este veszi kezdetét, az angyalok feldíszítik a fát és onnantól a gyerekeknek nincs belépés a nappaliba. Azt viszont a házasságunk elején megbeszéltük, hogy mi magunk ünnepeljük a szentestét. Akkor is így volt ez, amikor még csak kettesben ünnepeltünk és így van ez most is, amikor már hatan álljuk körül a fát.

Mi történik azután, hogy végre feltárul a nappali ajtaja?

24-én az egész nap ünnepi hangulatban telik, s éppen ezért ilyenkor mindig kalács a reggeli. Délután elmegyünk a pásztorjátékra a templomba, majd onnan hazatérve szólal meg a csengettyű, ropognak a csillagszórók. Amikor besereglünk, az ajándékok le vannak pléddel takarva, sokat sejtetően dudorodnak a fa alatt. Letelepszünk a fából faragott betlehemünk elé, együtt imádkozunk, elolvassuk a Bibliából a születés történetét, karácsonyi dalokat énekelünk. Ezt követően nézzük csak meg az ajándékokat. Mindig kerül a fa alá olyan meglepetés, ami közös ajándék, az összes gyereknek szól. Próbálunk nemcsak ránézni az ajándékra, hanem ki is próbáljuk őket, és együtt játszunk. Aztán persze mindenkinek van személyre szóló ajándéka is. De nem szeretnénk, hogy a szenteste pusztán az ajándékokban való tobzódásról szóljon.

Mennyire nehéz ennek gátat szabni?

Nálunk az ajándékozás elsősorban a gyerekeknek szól. Mi a feleségemmel csak jelképes dolgot veszünk vagy készítünk egymásnak, ahogyan a családtagoknak is.

Milyen testvérek a gyerekei?

Közel vannak egymáshoz korban: a legidősebb hat és fél éves, a legfiatalabb másfél, vagyis durván öt év korkülönbség van a négy gyerek között. A kicsik persze rettenetesen figyelnek a nagyokra és sokat tanulnak tőlük. Ők meg nagyon sokat tanulnak az iskolából és az óvodából, ami így a kicsikhez is eljut. Szoros a kapcsolatuk, nagyon számon tartják egymást. Mi ebben próbálunk is segíteni, megoldási módokat mutatunk, ahogyan elsimíthatják a nézeteltéréseket.

Hogyan lehet az ünnepi hangulatot és odafigyelést átültetni a hétköznapokra?

Sok munkával. Az, hogy kapcsolatban maradjunk a feleségemmel is, meg hogy a gyerekek is ismerjenek engem, időt és energiát igényel. Jelen vagyok és részt veszek a család és a gyerekeim életében. Talán ez az egyik legfontosabb, amit egy apa adhat a gyerekeinek.

Keretes: Süveges Gergő a Duna Televízióban kezdte televíziós pályafutását a Vallási Szerkesztőség munkatársaként. 2001-től a Magyar Televízió Híradójának műsorvezetője, 2008-tól a Nap-keltében, 2009-től pedig a Ma reggelben dolgozik, emellett részt vesz országgyűlési, önkormányzati és európai uniós választási műsorok készítésében. Felesége, Margit gyógypedagógus, négy gyerekük van: Borbála, Márton, Annamária és András.

Donászi Franciska

Minden vélemény számít!