Visszhang Debrecenből

A 2009. november 3-i találkozóról Koterle Gábor írt beszámolót a Debreceni Egyetem lapjában, az Egyetemi Életben.
Amikor utoljára láttam, így festett a szöveg:

Az is lehet, hogy olykor olyan kérdésekre találunk válaszokat, amelyekre másoknak is válaszokat adhatunk – vallja Süveges Gergő, aki immár több mint egy évtizede dolgozik a képernyő előtt. November 3-án pedig bő három óra erejéig egyetemünkön vendégeskedett.

Este hét óra van és most is ugyanaz a feladat: informálni a közönséget. Kicsit másként és kevesebb emberrel, mint a televízió előtt. Az Egyetemi Görög Katolikus Lelkészség előadására érkezett híradós rendkívül érdeklődő és figyelmes hallgatóságnak tart előadást, akik között szinte az összes korosztály megtalálható. Rutinfeladatnak ígérkezik ez az este is, ám kicsit könnyedébben kell tálalni a közönségnek egyszerre több témát. Nem is megy ez annyira nehezen, ám odafigyel a sorrendiségre és felvezetésként magáról, illetve a szakmájáról beszél. Gergő az ELTE BTK elvégzése után a Pázmány Hittudományi Karán szerzett teológiai diplomát, utóbbi elmondása szerint inkább előnyére vált munkája során. Amikor 1998-ban a Duna Televízió vallási szerkesztőségének kötelékébe került, az Élő egyház című katolikus híradó vezetését bízták rá. Mint mondja, a „teológia előnye, hogy tudja, hova kell nyúlni a polcon”. Nem hiába van szükség rá az MTV-nél olyan műsorokban, beszélgetésekben, ahol egyházi személyiségek tűnnek fel, hiszen könnyebben találja meg velük a hangot.

2001 óta van a köztévénél, ahol a kormányváltások alkalmával gyakoriak a személycserék. Azóta már kettő is lezajlott, mégis ott maradt. Mai napig nem lehet ráfogni, hogy bármely pártnak – ahogy ő mondja – távírója lenne. Pedig a hírek szerinte sem mentesek az érzelmektől és a manipulációktól sem. Utóbbi demonstrálására négy napilapból ugyanazokat a híreket olvassa fel. A közönség meglepődve konstatálja a markáns különbségeket. Ezután egy oszlopdiagramot oszt szét, amelyen munkanélküliségi adatok láthatóak. Az oszlopok közötti legnagyobb különbség nincs több 1%-nál, méretben mégis kétszeres differencia van a legkisebb és legnagyobb között. A híreknél mindig az első mondat a legfontosabb – mondja, így a következő feladatnál a hallgatóságnak ugyanazon hírnek háromféle módon megfogalmazott változata között kell észrevennie a különbségeket, amiből ez világosan érzékelhető is. Az interaktív perceket követően kiderül számunkra, hogy mindenki másféleképpen manipulál. Ha ennyire ferdíteni próbálják körülöttünk az eseményeket, hogyan találjuk meg a tényeket a vélemények halmazában? Annyi negatív töltetű esemény között minek higgyünk? Nincs jó és rossz hír, inkább a fontos és nem fontos, sokakat érdekel vagy senkit nem érdekel között lehet elhatárolást tenni. Ha saját világképre vágyunk, azt saját magunknak kell összerakni – jegyzi meg ennek kapcsán. Leginkább az internetről tájékozódik, napilapokat azért nem olvas, mert mindig az előző nap eseményeit írják le, ám hetilapok megfordulnak a kezében. Otthon például nincs televíziója, s ha már errefelé terelődött a téma, ideje előbbiről, a családról is szót ejteni.

Mert Gergő életében közel sem a híradózás a legfontosabb feladat. Elsődleges hivatásom, hogy férj és apa vagyok – mondja, amelyet rendkívül komolyan is vesz. Nem örül annak, hogy a családon belül fő hangsúly leginkább az anyákon van, ami háttérbe szorítja az apák szerepét, ám kezdeményezések így is vannak, melyekből nem is nagyon marad ki. Mint kiderül, például egy apák napján rendezett pelenkázó-versenyen második helyezett lett és nemrég megjelent könyve (címe: Apa-kép-írás – szerk.) méltó tanúbizonyságot ad erről. Apává lenni nem nehéz, apának lenni: az jelenti az igazi kihívást – olvasható könyve ajánlójában. Természetesen ez egyedül nem menne számára. Gyógypedagógus feleségével nevelik négy gyermeküket, és – mint mondja – igyekeznek harmóniát és biztonságot adni számukra. A család elsődleges kapcsolata a házasság – jelenti ki ennek kapcsán, hiszen nem a gyerekek dolga, hogy összetartsák a családot. Van nekik más feladatuk éppen elég – jegyzi meg végül.

A médiában dolgozók magánéletéről többségében megjelenő információk között valóságos csodának tűnik, hogy Gergő négy gyermek boldog édesapja. Pedig elmondása szerint nem ő az egyetlen. Sokkal rosszabb kép lé az emberek fejében a televízióról, mint amilyen az valójában – teszi hozzá. Sokféle emberrel dolgozik együtt, legyen szó elvált, vagy hozzá hasonlóan többgyermekes kollégákról.

A munka szempontjából valójában az számít, hogy valakivel lehet-e emberi kapcsolatot kialakítani, lehet-e vele együtt dolgozni.

Láthatóan évek óta szeretnek és tudnak is együtt dolgozni a műsorvezetővel, amin igazából nem is lehet csodálkozni. Egy ilyen személyiséggel ugyanis bárki szívesen dolgozik együtt.

Koterle Gábor

Minden vélemény számít!