A Családi Lap címoldalán

A Családi Lap márciusi számának címoldalán virítunk; sajnos Annamari és Margit nélkül.

Az, hogy a gyermekek Édesanyja ne szerepeljen a fényképen, szerkesztői koncepció  volt. Végtére is ez egy családi lap…
Talán egyedül Margit nem bánja, hogy így alakult.

Az pedig, hogy Annamari nincs rajta a címlapon, az ő személyes döntése volt; a kép készítésekor ugyanis gyakorlatilag őrületbe kergette a fotóst és a teljes családot. Hogy finoman fogalmazzak, nem volt egészen együttműködő a Kiskisasszony…

Ennél nagyobb fájdalom, hogy a lap belső oldalain sem látható, így miközben az interjúban négygyerekes családról van szó, csak három gyerek látszik.
Sebaj, a fotós, Tucsek Tünde volt olyan kedves és néhány fotót a rendelkezésemre bocsátott, így meg tudom őket mutatni.
Ezeken Annamari is rajta van – roppant csinos fülmelegítős sapkában.

Mindenesetre az újság megjelent, címlapján Borkával, Marcival és Andrissal, belül pedig interjú olvasható, amelyet tördelt formájában hamarosan közzéteszek – amint a szerkesztőség megküldi számomra.

Addig is megmutatom az általam jóváhagyott szöveget – én is kíváncsi vagyok a lapban megjelent végeredményre.

A gyereknevelés az elengedés nagy iskolája

Süveges Gergő, a Magyar Televízió Híradójának műsorvezetője, illetve a Nap-kelte egyik „házigazdája” négy gyermek – két fiú és két lány – boldog édesapja. Sokak számára példaértékű, kiegyensúlyozott családi életéről, mindennapjaik apró történéseiről Apa-kép-írás címmel könyvet is írt, ezúttal azonban lapunk olvasóival osztja meg a családdal, a gyermekvállalással és -neveléssel, illetve az apaságával kapcsolatos gondolatait.

Szerencsés vagy, mert korán, még gimnazistaként találkoztál azzal a lánnyal, aki végül életed párja lett. Rögtön tudtad, hogy ő az igazi?

– Nem mondhatnám. Gyógypedagógus feleségemmel, Margittal hosszú évekig ismertük egymást, közös társaságba jártunk, sok időt töltöttünk együtt, de csak fokozatosan „esett le a tantusz”, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve. Azt már korábban is láttuk, hogy sok bennünk a közös vonás, hogy számos dolog összeköt bennünket. Egyébként egyetlen kapcsolat sem működik magától: nagyon tudatosan kell ápolni. Az „ápolás” a mi esetünkben azt jelenti, hogy rengeteg időt és energiát fektetünk a házasságunkba. Nagyon sokat beszélgetünk egymással, és próbálunk minél több minőségi időt együtt tölteni. Azaz valóban, egymásra figyelve együtt lenni, nem csak egy légtérben tartózkodni. Ez azért négy gyerek mellett nem olyan könnyű.

Miért vállaltatok négy gyereket?

– Soha nem úgy terveztük a jövőnket, hogy márpedig nekünk négy gyerekünk lesz. Mindig azt a kérdést tettük fel, hogy van-e elég erőnk és gondoskodásunk még egy gyerekre. És most nagyon örülünk, hogy negyedszerre is igent tudtunk mondani. Úgy érezzük, hogy azt a harmóniát és örömöt, amely kettőnk között van, nem tarthatjuk meg magunknak: másokat is bele kell vonnunk. És nagy ajándék számunkra, hogy lehetnek gyermekeink, akikkel mindezt megoszthatjuk. Egyébként mindenkinek jó, ha sokan vagyunk. A gyerekeknek is, hiszen egészen egymáshoz nőnek. Arról nem is beszélve, hogy a mindennapok során, magától éretetődő módon tanulnak meg számos olyan, az életükhöz nélkülözhetetlen dolgot, amire egy testvér nélkül felnövő gyereknek sokkal kevesebb esélye van. Gondolok itt a lemondás, a türelem, a megosztás, a várakozás vagy a kompromisszumkötés és az önzetlenség képességére.

Négy gyerek mellett már ügyesen meg kell szervezni a feladatokat. Milyen nálatok a családi szereposztás?

– Hárommal sem volt egyszerű, de most már talán kezdünk belerázódni a négygyerekes kerékvágásba is. Nincsenek előre leosztott szerepek. Bár, ha jobban meggondolom, mégis csak van: a vasalás mindig Margité. De amikor otthon vagyunk, mindketten azt a feladatot végezzük el, amelyik épp az utunkat állja. Terítés, mosogatás, pelenkázás, meseolvasás, játékjavítás, teregetés, és így tovább. Az csinálja, aki épp ott van. Hála Istennek majdnem ugyanúgy jelen tudok lenni a gyerekeink életében, mint az édesanyjuk. Talán a legnagyobb dolog, amit egy apa elmondhat magáról, hogy ismeri a gyerekeit és ők is ismerik. Örülök, hogy a munkám lehetővé teszi az alapos ismerkedést – hiszen az összevisszaságnak egy előnye biztosan van: olykor délelőtt, délután, „munkaidőben” is velük tudok lenni.

Egyesek úgy tartják, a háztartásban léteznek kifejezetten férfiatlan feladatok.

– Nem tudom, én azt tartanám férfiatlannak, ha asztalra feltett lábbal sört kortyolgatnék, miközben a feleségem porszívózik… Szerintem a férfiasság nem azonos a hamis büszkeséggel. Szerintem akkor vagyok férfi, ha észreveszem, hogy mire van szüksége a feleségemnek és a családnak. Andris, a legkisebb gyerekünk mindössze öt hónapos, és amíg ennyire pici, különösen elkél a segítség.

A testvér születése általában nehéz időszak a családok életében. Ti hogyan éltétek meg?

– Kétségtelen, egy-egy gyerek érkezésével megváltoznak a mindennapok, újra kell gombolni a rendszert. De aztán idővel újra helyreáll a megszokott rend. Egyébként az első két gyermek, Borka és Marci között olyan kicsi a korkülönbség (15 hónap), hogy Borkának gyakorlatilag nem volt ideje egykének lennie. Hát még ha azt is elmondom, hogy nálunk minden új családtag hozott a testvéreinek ajándékot. Megalapozandó a jó kapcsolatot…

„Apává lenni nem nehéz. Apának lenni – az az igazi kihívás” – írtad Apa-kép írás című könyvedben. Hol tartasz most ezen a kihívásokkal teli úton?

– A család állandóan újabb és újabb kihívások elé állít. Nőnek és változnak a gyerekek, ezzel együtt a vágyaik, a gondolkodásuk és a gondjaik is. Borka iskolába készül, ez újfajta feladat. Marci egyre önállóbb, nagy óvodás. Annamari éppen beszélni, Andris pedig fordulni tanul. Minden nap újabb kaland: és nagyon élvezem!

Mit szeretsz az apaságban a legjobban?

– Az az életem, hogy férj és apa vagyok – és szeretem az életemet. Természetesen a munka is fontos számomra, más típusú kihívást jelent, ez azonban az életemnek csupán egy része; fontos, de kisebb szelete. Az igazán fontos dolgok itthon történnek. Talán legjobban azt élvezem, amikor beszélgetni tudunk a gyerekeimmel, amikor tudunk egymásra figyelni, egymás szemébe nézni.

– Írásaid, gondolataid, a családi fotók megtalálhatók a www.suvegesgergo.hu oldalon. Ott találtam rá nemrég az Újratervezés című írásodra. Ebben életünk jelképes útvonalterveiről gondolkodva azt fejtegeted, hogy valójában nincsenek véglegesen elrontott rossz döntéseink.

– Istenhívő vagyok, ez alapvetően meghatározza az életemet, a mindennapjaimat. Ha én rosszul döntök vagy rosszul választok, Isten akkor is szeret, akkor is mellettem áll, és megpróbál segíteni, hogy mégis a lehető legjobb lehetőség valósuljon meg. Én is kellek hozzá, persze, de hiszem, hogy Ő minden támogatást megad. Persze jó lenne, ha minél kevesebb „munkája” lenne a tévútjaink „újratevezésével”.

Például már most tudatosítjátok magatokban, hogy idővel kirepülnek a gyerekek a családi fészekből. Téged idézve: „egyszer majd újra kettesben maradunk, és biztosan örülni is fogunk a másféle szabadságnak. Mert akkor majd megint tudunk úgy beszélgetni, hogy senki nem kukorékol közbe; egy menetben végig tudunk olvasni egy teljes újságcikket; és büntetlenül lenyalhatjuk a lekváros kanalat. És az tényleg öröm lesz… és mégis egy kicsit szomorú.”

– A gyerek ajándék, akit kölcsön kapunk – nem a tulajdonunk, csak időlegesen van ránk bízva -, s már a születésével megkezdődik az elszakadása. A gyereknevelés, a családos élet az elengedés nagy iskolája, amit a gyerek megszületésének pillanatától kezdve gyakorolunk. Ez a folyamat egyrészt fájdalmas, másrészt gyönyörű. A folyamatos, tudatos elengedés viszont éppen hogy nem távolodást jelent, és be kell látnunk: csemeténk csak így válhat egészséges személyiségű felnőtté. A saját lelkünkben is szakadatlanul dolgoznunk kell ezen, s ha jól csináljuk, akkor nem veszítjük el, hanem megtarthatjuk a gyerekeinket. A szeretet nem magához láncol, hanem szabadon enged, hogy önszántadból tudj majd visszatérni. Úgy tudjuk őket a legjobban szeretni és megőrizni, ha képesek vagyunk jól elengedni. Nehéz, de megéri.

Szathmári Gabriella

Keretes:

A Süveges gyerekek édesapjuk szemével

Borka (6 éves)

Iskolába készülő nagylány, aki legszívesebben pörgős szoknyát és csillogó hajpántot hord. Nagyon megbízható, akivel olykor már egészen felnőtt módjára is lehet beszélni. Otthon is nagy segítség, aki kérdések és ötletek áradatával borít be bennünket. Mihelyt egy kérdésre választ kapott, állít helyette három másikat. Utolérni lehetetlen.

Marci (4,5 éves)

Nagyon melegszívű, nagy lelkű, érzékeny kisfiú, aki lubickol az óvodai életben, és abban, hogy igazi jó barátja van az óvodában. Rengeteget töpreng, és valójában nem lehet tudni, mi jár a fejében, de az időnként kérdések özönében ki-kibuggyan, mint a gejzír. Csak győzzünk elugrani előle.

Annamari (2 éves)

Angyalarcú rém. Szeszélyes, csintalan, kópé hölgy. Jól fejlett akaratérvényesítő képessége van, amitől olykor legszívesebben a falnak mennénk, de a Kisasszony egy másodperc alatt teker mindenkit az ujja köré, így többnyire megússzuk.

Andris (5 hónapos)

Jó kedélyű, hálás kis fickó, aki éppen fordulni tanul. Békés baba, aki hatalmas mosolyokkal ajándékoz meg mindenkit, aki felé jár, és hajlandó egy kicsit foglalkozni vele. De úgy mosolyog, hogy nem lehet nem foglalkozni vele.

Minden vélemény számít!