karácsony kategória bejegyzései

Interjú megyei napilapokban

2009. december 21-én jelenik meg Donászi Franciska interjúja a Napló, a Vas Népe, a Zalai Hírlap, a Dunaújvárosi Hírlap és a Fejér Megyei Hírlap Életmódi mellékletében.
Eredeti környezetében ITT látható; amikor utoljára láttam, így festett a szöveg:

Az ünnep nem az ajándékokról szól

Süveges Gergőéknél szorgos angyalok időben feldíszítik a karácsonyfát, így a családnak jut ideje az ünnepi előkészületekre december 24-én. A Magyar Televízió műsorvezetője és felesége négy kisgyereket nevel, akikkel igyekeznek nem csak karácsonykor tartalmasan együtt lenni.

Hogyan emlékszik vissza a gyerekkori karácsonyokra?

Interjú megyei napilapokban bővebben…

Beszámoló a TVR-hétben

A családi karácsonyról jelent meg néhány mondat a TVR-hét 52. számában.
Amikor utoljára láttam, így festett a szöveg:

Híradósok karácsonya

Süveges Gergőéknél már huszonharmadikán este munkához látnak az „angyalok”, akkortól kezdve „tilos a belépés”. A család is lábujjhegyen jár. A Magyar Televízió műsorvezetője szenteste délutánján családjával részt vesz a templomi pásztorjátékon. Hazatérve kisvártatva megszólal a csengettyű, jelezve a csoda kezdetét. Feltárul a két napja csukott ajtó, és a közös éneklést és bibliaolvasást követően jöhet a fa alatt talált csomagok bontogatása, és a közös játék.

Áldott karácsonyt!

Kedves Olvasók!

A webböngészők számára készített karácsonyi összeállításom háromelemű. Közös bennük, hogy valamilyen szempontból mindhárom az embert tekinti értéknek.
Helyesebben: értéknek, megismételhetetlen és felbecsülhetetlen értéknek tekinti az embert.
Persze nem önmagából fakadóan; sokkal inkább azért, mert Valaki értékesnek tartja.
Valaki értékesnek tart bennünket. Önt is, Téged is, engem is.
Valaki szeret.

1. Arra jutottam, ha már úgyis elkészítjük a családtagoknak, miért ne osszuk meg másokkal is azt a naptárat, amelyet hagyományosan, évről évre ajándékozunk – a gyerekek fotóival, és a fotókhoz kapcsolódó egy-egy szentírási idézettel.
Akinek ez örömet szerez, a jövő évre szólót letöltheti innen. Én szívesen nézegetem…

2. Az idei, postán küldött üdvözlőlapokra II. János Pál pápa egy gondolatát írtuk. A következőt:

Karácsony az ember ünnepe. Egy ember születik. Egy a sok milliárd közül, aki született, születik és születni fog a földön. Az ember statisztikai alkotóelem. Nem véletlen, hogy Jézus egy népszámlálás alkalmával jött a világra – amikor egy római császár tudni akarta, hány alattvalója van országában. Az ember számítások tárgya. Egy a milliárdok közül. És mégis, ugyanakkor: egyetlen, egyedülálló és megismételhetetlen! Azért ünnepeljük oly fénnyel Jézus születését, hogy tanúsítsuk: minden ember valaki, egyedülálló és megismételhetetlen.

3. Csak itt a honlapon olvasható a következő részlet, amely Illyés Gyula 1943. évi naplójegyzeteiben, december 20-ánál található.
Ezzel kívánok mindenkinek áldott karácsonyt.
Azt kívánom Önöknek, Nektek és magunknak, hogy a csodát képesek legyünk ha nem is megérteni, de megérezni; és soha ne tudjuk megszokni.
A továbbiakban Mariska édesatyja beszél – éppen hatvanöt év távolából, éppen nekünk szólóan.

Igazán józan s reális pillanataiban Mariska édesatyja még a második évben sem tudja elhinni, hogy Mariska valóság. Fel-felüti olvasmányaiból fejét, s előbb mintegy hitetlenkedve, majd megnyugtatásul vagy önmeggyőzésül Mariskára tekint. Mariska visszamosolyog, s máris lépeget atyja felé.

A tünetnek van erősebb megnyilvánulása. Mariska atyja már fél órája foglalatoskodik az ölében tartott Mariskával. A kétely ennek ellenére is meglepi. „Igazán van ez?”, fordul Mariska édesanyja felé. Aztán Mariska felé fordul.

– Emeld fel a karod.

Mariska felemeli.

– A másikat is.

Mariska azt is felemeli, s rögtön beszédre gyújt: – Aztán a madár elrepül, felrepül a felhőkbe, de a vitorlás nem repül a felhőkbe.

Él, létezik igazán ez a Mariska? – gondolja Mariska atyja karjai közt Mariskával. A dolog olyan elképzelhetetlen számára, mintha egyszerre egy vers – mondjuk a Szép Ilonka vagy a Pató Pál elevenednék meg, s lépne ki két lábon a verseskönyvből. Mariska jó ideig semmivel sem volt több, mint egy ilyen alkotás. Vágy volt kezdetben, aztán szándék, aztán egy sereg tervezés, hogy mi is fog történni, ha egyszer megszületik. Ez a megszületik, Mariskára alkalmazva nem hangzott másképp ebben a lakásban, mint ahogy egy tanulmányra vagy egy könyvre. Abban a lakásban elég nagyszámú cikk és fejtegetés született meg. Megszülettek és azután valahogy udvariasan félreálltak, semmi törődni való vagy néznivaló nem volt velük, illetve rajtuk. Az esemény, azáltal hogy megesett, már be is fejeződött, önmaga és a világ számára egyaránt.

Mariskával semmi baj nem volt, amíg csak megszületett. A szó jelentett valamit, tapasztalat nélkül is el lehetett fogadni: Mariska léte tulajdonképpen a tapasztalat révén vált valószínűtlenné. Azáltal, hogy ellentétben a lakásban eddig megszületett alkotásokkal, születése után is jelen maradt, sőt mozgott, nőtt, tevékenykedett; önálló életet élt.

Mariska atyja két ujjal maga felé fordítja Mariska arcát, s nem tudja megállni, hogy magától a csodálatosan megelevenedett alkotástól ne kérdezze meg:

– Igazán élsz te? Isten bizony?

– Igazán élek – mondja az alkotás az l betű enyhe j-ésítésével.

– Isten bizony?

– Itten bizon – mondja az alkotás.

Mariska atyja nem minden szorongás nélkül ad számot magának, hogy lelkében pontosan azok az érzelmek villognak át, amelyeket Goethe varázslóinasa érzett, amidőn észrevette, hogy elvesztette uralmát a fellázított elemek felett. Mi lesz itt? – gondolja, miközben ismét Mariskára pillant.

A csodát nem lehet megérteni; csak – hitványul – megszokni lehet, s ezáltal mintegy házunk tájára szelídíteni. Mariska lénye valószínűtlen marad. Létét elfogadhatóvá egyre ékesebben alakuló szokásai teszik. Elhihető emberré azáltal válik, hogy emberi lesz.

(Illyés Gyula: Naplójegyzetek, 1943. december 20.)