2010. május 15-én, szombaton 15 órától a Nők Lapja Családi Hétvégéjén a Nők Lapja Sátorban veszek részt beszélgetésen apaságról, hivatásról. Lesz dedikálás is.
Állítólag szép idő lesz; érdemes!
‘programajánló’ kategória archívuma
2010. május 14-én, pénteken 15.30-tól vendége leszek a Diákújságírók Egyesületének, amely a Millenárison tartja Országos Ifjúsági Sajtófesztiválját.
Örülök a találkozásnak!
2010. március 26-án, pénteken 18 órától a vecsési enyngélikus gyülekezet meghívására vendége leszek a Talentum esték beszélgetéssorozatának. Hivatásról, médiáról, családról esik majd szó.
Örülök a találkozásnak!
Vasárnap 14 és 17 óra között nyitott templomok napja a lesz a házasság hete keretében Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.
A betérő házaspárok megerősíthetik házassági fogadalmukat. 17 órakor ünnepi istentisztelet kezdődik, melyen sor kerül a házaspárok – köztük mi – újra megáldására.
Az istentisztelet után, 18 órától az Asztali beszélgetések disputasorozatban B. Pintér Márta lelkésznő beszélget velünk a Deák téri egyházközség gyülekezeti nagytermében.
2010. február 13-án, szombaton 15 órakor a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tartok előadást A munka világa című ankéton. Gyakorlati tanácsok állásinterjúhoz…
2010. február 9-én este 18 órakor a házasság hete rendezvényeihez kapcsolódóan a Pilinszky Caféban (Váci u. 33.) Győri Virággal beszélgetünk – Margittal hármasban családról, elköteleződésről, házasságról.
Egyúttal bemutatjuk Gary Chapman Egymásra hangolva című hangoskönyvét is, amelyet a Harmat Kiadó jelentetett meg. És még Apa-kép-írást is lehet majd dedikáltatni.
2010. február 8-án este 18 órakor a házasság hete rendezvényeihez kapcsolódóan a Pilinszky Caféban (Váci u. 33.) bemutatjuk az Új Ember Kiadó Házasság és család című tanulmánygyűjteményét.
A tervek szerint a kötet szerzőivel fogok beszélgetni. Meghívást kapott Bíró László püspök, Feketéné dr. Szakos Éva, dr. Hámori Antal, Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes, dr. Horváth-Szabó Katalin, dr. Király Miklós, dr. Kopp Mária, Kuminetz Géza, Martos Tamás, Török Péter.
Nem állítom, hogy könnyű lesz ennyien szót váltanunk egymással, de abban biztos vagyok, hogy értékes útravalóval szolgálnak majd a beszélgetőtársak.
Indul a rendezvénysorozat.
Február 4-én, csütörtökön 8 óra után néhány perccel a Ma reggel vendége lesz Bíró László katolikus és Fabiny Tamás evangélikus püspök.
Aztán 14 órakor sajtótájékoztatóval veszi kezdetét a házasság hete.
Helyszín: Pilinszky János Irodalmi Kávéház (Bp., V., Váci u. 33.)
A moderátor Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke. Meghívottak: Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családpasztorációs referense; Fabiny Tamás evangélikus püspök; Dányi Zoltán református lelkész; Kormosné Debreczeni Zsuzsa, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének szociálpolitikai ügyvivője; Süveges Gergő és Margit. A házasság hete programot Péterfai János koordinátor mutatja be.
Délután már látható lesz itt is a reggeli püspök-beszélgetés, és olvasható lesz az a néhány gondolat, amelyet a sajtótájékoztatón elmondunk.
A házasság hete meghívólevele és programja letölthető – akár INNEN.
Csak egy maradt ki belőle: nyitó sajtótájékoztató 2010. február 4-én, csütörtökön, 14 órakor a Pilinszky Kávéházban (Váci u. 33.).
Egy nemzetközivé nőtt angol kezdeményezés indult tizenkét éve azzal a céllal, hogy a Bálint nap előtti hét legyen a házasság hete. Magyarországon a programot a Magyar Evangéliumi Szövetség (Aliansz) és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa honosította meg 2008-ban.
A szervezők minden évben kiválasztanak egy házaspárt, akik a rendezvénysorozat “arcaként” fémjelzik a programokat, és részt vesznek az eseményeken. Idén Margittal mi vagyunk ez a házaspár. Nagy megtiszteltetés, hogy Levente Péterék és Csókay Andrásék után ránk esett a választás. Igyekszünk méltóak lenni a feladatra.
A február 4-től 14-éig tartó programokról a rendezvénysorozat weboldalán (ITT) lehet bővebben olvasni; az idei programsorozat mottója: Kapcsolat – elköteleződéssel.
Néhány program a központi rendezvények közül:
Február 4. 14.00 óra: nyilvános sajtótájékoztató a Pilinszky kávéházban (1052 Budapest, Váci u. 33.)
Vezeti: Novotny Zoltán, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnöke
Meghívottak:
Bíró László püspök, az MKPK családpasztorációs referense,
Fabiny Tamás evangélikus püspök,
Dányi Zoltán református lelkész,
Kormosné Debreczeni Zsuzsa, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének szociálpolitikai ügyvivője,
Süveges Gergő és Margit
Február 8, hétfő, 18 óra: A Házasság és Család c. könyv bemutatója, beszélgetés a szerzőkkel: Feketéné Dr. Szakos Éva, Dr. Hámori Antal, Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes, Dr. Horváth-Szabó Katalin, Dr. Király Miklós, Dr. Kopp Mária, Kuminetz Géza, Martos Tamás, Török Péter.
Moderátor: Süveges Gergő.
Helyszín: Pilinszky kávéház (1052 Budapest, Váci u. 33.)
Február 9, kedd, 18 óra: Beszélgetés Süveges Gergővel és Rudan Margittal az elköteleződésről, valamint Gary Chapman Egymásra hangolva című hangoskönyvének – melyet Süveges Gergő olvas fel – bemutatása. A beszélgetés után Süveges Gergő dedikál.
A beszélgetést Győri Virág, a Family magazin főszerkesztője vezeti.
Helyszín: Pilinszky kávéház (1052 Budapest, Váci u. 33.)
Február 14. vasárnap, 18 óra: Ünnepi istentisztelet a Deák téri Evangélikus Templomban, házasságok megáldása
Örömmel ajánlom a programokat, a találkozási lehetőségeket!