2010. június 9-én Hulej Emese tollából jelent meg interjú a Nők Lapjában, az interjú után pedig még egy Apa-kép-írás is befért a lapba.
Az interjú nyomtatott változata ITT olvasható, a könyvrészlet ITT; az interjúszöveg pedig így festett, amikor utoljára láttam:
Valaki valahol
AZ IGAZÁN FONTOS DOLGOK OTTHON VANNAK
Süveges Gergő híreket mond, vezeti a Ma reggelt, vezette a Nagy Könyvet és a Nagy Választási Műsort… Szépen beszél, megnyerő, kellemes, mostanában így mondják: nem megosztó személyiség… Egyenletes pályát futott be, ám két legfontosabb hivatása az, hogy férj és apa. Az apaságról könyvet is írt. Nagyon jót.
Ült a Nők Lapja sátorban, a városligeti rendezvényünkön, és mesélt. Elmondta, hogyan került a tévéhez, meg azt, hogy a választás első fordulója estéjén, a két politológussal nem is érezték rosszul magukat a stúdióban, inkább élvezték a váratlan helyzetet. Mesélt a gyerekeiről is, aztán felolvasta a könyvéből azt a részt, amikor a kétéves Borka vendégségben magától értetődően és határozottan kekszet („teccet”) kért a háziaktól, pirulásra késztetve a szüleit. Már senkit nem érdekelt, hogy kint ömlik az eső. Hallgattuk. Mielőtt megérkezett, megpróbáltuk, az olvasókkal közösen kitalálni, hány éves. Harminckettő? …négy? …hat? – ezek voltak a tippek. Majdnem. Harminchárom.
Tovább a folytatáshoz…
Beküldve a Apa-kép-írás, Hírek, Nők Lapja, interjú kategóriába.
A Születés hete kapcsán lassan belátom, hogy nem tudunk elszakadni a “család=gyerek” axiómától (előzmények 2007-ből ITT, 2008-ból ITT).
Úgyhogy másfelől közelítve, de azért mégis a témához kapcsolódóan jelent meg hosszú idő után a legfrissebb Apa-kép-írás (127.), amely ITT letölthető, ITT pedig eredeti helyén olvasható.
Beküldve a Apa-kép-írás, Hírek, Születés Hete, publikáció kategóriába.
Tekintve, hogy nyakunkon a választási hajrá – ami a televízióban is erőltetett menetet jelent – egy időre kénytelen vagyok szüneteltetni az Apa-kép-írásokat és a vasárnapi szó sorozatát. Remélem, hogy csak egy időre.
Addig is: marad a nosztalgia ITT és ITT.
Beküldve a Apa-kép-írás, Hírek, admin, csak úgy, lélek, publikáció, vasárnapi szó kategóriába.
Az Apa-kép-írások legfrissebbje (126.) már olvasható az Archívumban, fent van a hirado.hu és a napocska oldalán.
Beküldve a Apa-kép-írás, Hírek, publikáció kategóriába.
Az Apa-kép-írások legfrissebbje (125.) már olvasható az Archívumban, fent van a hirado.hu és a napocska oldalán is.
Beküldve a Apa-kép-írás, Hírek, publikáció kategóriába.
Az évvégi Apa-kép-írás (BÚÉK2 – Tucatnyi jókívánság) már elérhető az Archívumban; olvasható a napocska oldalán, és a hirado.hu oldalon is.
BÚÉK!
Beküldve a Apa-kép-írás, Hírek, publikáció kategóriába.
Beküldve a Apa-kép-írás, Hírek, publikáció kategóriába.
A Family Magazin legfrissebb, novemberi számában megjelent az Apa-kép-írások Törős Dédnagymama című fejezete.
Beküldve a Apa-kép-írás, Family, Hírek, publikáció kategóriába.
Beküldve a Apa-kép-írás, Hírek, publikáció kategóriába.
Beküldve a Apa-kép-írás, Hírek, publikáció kategóriába.